Menü

Hírek

Felkészülési torna a Sport-Önként csapatával

Női kézilabdával zártuk az októbert, és azzal kezdtük a novembert is. A Sport-Önként lelkes önkéntesei ezúttal a magyar válogatott felkészülési mérkőzésein segítették a szervezők munkáját. Két koordinátorunkkal, Szalóky Boldizsárral és Trinyik Flórával beszélgettünk.

A háromnapos tornán Magyarország mellett a németek és a románok legjobbjai is megmérettették magukat az Európa-bajnokság előtti utolsó erőpróbán. „Az önkénteseknek is hatalmas élmény volt, hogy azokkal a játékosokkal találkozhattak, akik néhány nappal később már a kontinensviadalon játszottak. Románia és Németország is kiváló játékosokkal érkezett hazánkba, így különösen szerencsés volt, hogy a műszakok végén mindenki meg tudta nézni legalább a második félidőt.” – mesélte Flóra.

„Négy területen dolgoztak az önkéntesek, segítettük a média és a VIP regisztrációját, a szurkolók beléptetését, a versenylebonyolítás területén dolgozók pedig a meccsek előtti bemutatásnál és a pályatörlésben vállaltak szerepet. Ezúttal körülbelül húsz emberrel dolgoztunk együtt a torna során, így igazán családias hangulat alakult ki.” – tette hozzá Boldi.

Bár a játékosok érezhetően koncentráltak már az előttük álló megmérettetésre, szakítottak időt arra is, hogy különleges élményt szerezzenek a közönségnek és az önkénteseknek is. „ A német-román találkozó után több játékos is kiment a lelátóhoz beszélgetni, fotózkodni. Külön élmény volt mindenkinek, hogy Emily Bölk, a Ferencváros csapatának játékosa, illetve a romának egyik legjobbja, Cristina Neagu is mosolyogva állt a kamera elé, ezzel felejthetetlen pillanatokat szerezve önkénteseinknek is.” – idézte fel Boldi.

Felkészülési torna a Sport-Önként csapatával