Ezúttal a női vízilabdások, köztük a már olimpiai résztvevő magyar válogatott játékosai ugranak a medencébe, hogy a Világliga keretén belül összemérjék tudásukat a Tüske uszodában. Tarts velünk, legyél te is önkéntes!
Időpont: 2021. március 24-27.
Önkéntesmunka: pozícióktól függően, már március 22-től, de a legtöbb önkéntesre a versenynapokon, március 24-től számítanak a szervezők.
csapatkísérő (csak 18 év felett) – bentlakással március 22/23-27. (beköltözés után PCR teszt vár a résztvevőkre)
rendezvénylebonyolítás – március 24-27. (bejárással), 12:00-22:00 között (hazajutáshoz igazolást biztosítanak a szervezők)
Az önkéntesek az esemény előtt és alatt COVID-teszten esnek át, a munkát csak negatív eredmény esetén lehet megkezdeni.
A szervezők az önkénteseknek ruházatot, étkezést, és a beköltözőknek szállást biztosítanak, utazási térítést azonban NEM.
A jelentkezésnél megadott időszakok tájékoztató jellegűek, később, az esemény lebonyolításához igazodva pontosítjuk őket. FONTOS! Az időpontok feltöltésénél vegyétek figyelembe, hogy mikor zajlik a verseny, ekkor van szükség a legtöbb önkéntesre.
Kedves Középiskolások! Hiszünk a fiatalságban, a lendületetekben éppen ezért kérünk benneteket, csak akkor jelentkezzetek, ha tudtok alkalmazkodni az önkéntes munka, a csapat és környezet szabályaihoz. Ha például 7 órakor kezdődik egy műszak, akkor frissen, vidáman és időben érkeztek; pontosan, kreatívan, mobiltelefon folyamatos használata nélkül látjátok el a feladataitokat, és a műszak végén köszönéssel távoztok.
Akik a teljes héten velünk tartanak, előnyt élveznek a beosztásnál.
Közösségi szolgálatot és szakmai gyakorlatot igazolunk.
A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el.
Kérjük, hogy jelentkezéskor jól gondold át, hogy valóban tudod-e vállalni az eseményen való részvételt, és ennek a felelősségnek tudatában hozd meg döntésedet, mert az utolsó pillanatokban történő visszamondások megnehezítik a szervezőbizottság, illetve önkéntestársaid munkáját. Ha mégis valami közbejön, és nem tudsz eljönni, akkor minden esetben minél gyorsabban értesíts bennünket, hogy egy másik önkéntesnek adhassunk lehetőséget, és pótolhassunk téged.