Jön az idei utolsó hazai labdarúgó mérkőzés a Groupama Arénában!
A Ferencváros ezúttal a Zalaegerszeg együttesét fogadja az OTP Bank Liga 17. fordulójában, december 17-én. A Fradi jelenleg 2., míg ellenfele a 10. helyen áll a tabellán.
Önkéntesként Te is betekintést nyerhetsz egy labdarúgó mérkőzés háttérmunkálataiba.
Feladatok: szurkolói területen való segédkezés, valamint előkészítő munkálatok során is számítunk a segítségedre.
Önkéntes munka várható ideje: 2023. december 17. vasárnap 12:00 – 18:00
Előmunkálatok: 12:00 – 13:30
Szurkolók körüli feladatok: 13:30 – 18:00
Amennyiben az előmunkálatok után mégsem tudsz maradni segíteni nekünk, kérjük, ezt mindenképpen jelezd majd megjegyzésben a jelentkezésednél is!
A szervezők az önkénteseknek étkezést és vizet biztosítanak, valamint a munka végeztével a mérkőzést is meg lehet tekinteni.
Közösségi szolgálatot igazolunk.
A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el.
Kérjük, hogy jelentkezéskor jól gondold át, hogy valóban tudod-e vállalni az eseményen való részvételt, mert az utolsó pillanatokban történő visszamondások megnehezítik a szervezőbizottság, illetve önkéntes társaid munkáját!
Kiemelten fontos, hogy csak akkor gyere, ha egészséges vagy, kisebb megfázással is maradj otthon!
Az eseményen mindenki a saját felelősségére vehet részt.