2026.09.24.

Első élmények, nagy visszatérések – így indult a hokiszezon önkénteseinknek
Az ősz beköszöntével a jégkorong események is beindultak a Sport-Önként háza táján, csapatunk a Telekom Szuperkupával nyitotta meg a szezont.

A tavalyi sikeres együttműködés után sok önkéntesünk már egyik kedvenc sportágaként tartja számon a hokit, de többen nagy visszatérőként vagy éppen teljesen újoncként vették ki a részüket ezúttal a munkából. Az eseményről koordinátorunkat, Szalóky Boldizsárt, valamint önkénteseinket, Kovács Júliát és Stein Fannit faggattuk.

Boldi nagy örömmel tért vissza a Tüskecsarnokba önkénteseinkkel, a nagy nyári hőségből gyorsan belecsöppenve a jégcsarnok hűvösébe. „A jégkorong szövetséggel való együttműködésünk során először nem válogatott meccsen, hanem klubösszecsapáson segíthettek önkénteseink. Ez azt is eredményezte, hogy sok önkéntes azért is érkezett hozzánk, mert valamelyik csapat szurkolójaként találta meg ezt a lehetőséget. Az esemény hangulata – csakúgy, mint a kézilabda szuperkupa esetén – jóval túlmutatott ezen az egy meccsen, és az önkénteseinken is látszott a lelkesedés, hogy itt lehetnek és részesei lehetnek az év egyik legnagyobb jégkorong eseményének. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem ilyen hasonlóan jó légkörben, ilyen gördülékeny rendezvényen dolgozni, fantasztikus önkénteseinkkel!”

Ahogy már az elején is említettük, a jégkorong eseményekre visszajáró önkéntesek mellett visszatérőkkel is találkozhattunk a jégcsarnokban, Juli 2022-ben volt nálunk legutóbb önkéntes, akkor a vizes világbajnokság lebonyolításában segédkezett a Hajós Alfréd Sportuszodában. „Ezúttal a karszalagozásnál tevékenykedtem, az esemény végén pedig a logisztikai feladatokba is besegítettem. Számomra mindig különleges élmény egy sportesemény kulisszái mögé betekinteni, és olyan helyekre is eljutni, ahová nézőként nem lenne lehetőségem. Nagyon szeretem megtapasztalni azt is, hogy mennyi háttérmunka és szervezés szükséges ahhoz, hogy egy esemény gördülékenyen megvalósuljon. A legnagyobb kihívást az jelentette, amikor közvetlenül a mérkőzés kezdése előtt egyszerre nagyon sokan szerettek volna belépni az eseményre. Ilyenkor nagyon gyorsan és hatékonyan kellett dolgoznunk, hogy mindenki időben megkapja a karszalagját és be tudjon jutni a meccsre. Nagyon szeretek sporteseményeken önkénteskedni, mert kifejezetten szeretem az ezzel járó pörgést és változatosságot. Az eddigi önkéntes tapasztalataim mind megerősítettek abban, hogy a sportesemények szervezésének és lebonyolításának ez a része nagyon közel áll hozzám.”

Fanni újoncként vágott neki az eseménynek, az élményszerzésből azonban így sem volt hiány. „Ennél jobb kezdést kívánni sem lehetett volna szerintem. A Szuperkupán a kerengői aktivitások felügyeletével foglalatoskodtam, ez annyira megtetszett, hogy máskor is szívesen vállalnám el ezt a pozíciót. Az aktivitásokon a gyerekek különböző jégkorong tematikájú játékokon vehettek részt, amit rendkívül élveztek, több gyereket alig tudtak a szüleik visszacsábítani a harmadszünetek után a lelátóra. A profi szervezésnek köszönhetően nagyobb kihívások nélkül zajlottak az események, mindenki nagy élvezettel, de egymásra és a játékokra vigyázva szórakozott. Csodás lehetőségnek tartom önmagában az önkénteskedést is, és azt is, hogy a Sport-Önként révén minderre, ilyen sporteseményeken is lehetőség van, mint ez a Szuperkupa volt. Remélem, hogy mielőbb újra mehetek!”

Jégkorong eseményeink mellett számos aktuális lehetőségünkre jelentkezhetsz honlapunkon! Gyere és csatlakozz csapatunkhoz te is!

Nézd meg a legfrisebb sztorikat: