2026.10.13.

Újoncok bevetésen – bemutatkoznak új koordinátoraink
Önkénteseink már több eseményen is találkozhattak csapatunk új tagjaival, akik egy éve döntöttek úgy, hogy az önkéntes munka mellett a koordinátori teendőkbe is szeretnének belelátni.

A tavalyi koordinátor kerestetik felhívás rekordszámú jelentkezőt hozott, a folyamat végén pedig öt fővel bővült a csapat. Az első év élményeiről és az eddigi tapasztalatokról mesélt nekünk Sárközy Borbála, Kiss Dóra, Ecker Péter, Marton Eszter és Szántó Dániel.

Borka 2017-ben, a vizes világbajnokságon szeretett bele az önkénteskedésbe, a Sport-Önkéntnél 2019-ben dolgozott először, azóta pedig számos eseményen csatlakozott a csapathoz. „A vizes világesemények és a kézilabda Final 4-ok tapasztalatai alapján a koordinátori felhívásra nem is volt kérdés, hogy jelentkezzek. A hírt az unokatestvérem osztotta meg velem, aki szintén rengeteget önkénteskedik sporteseményeken. Leendő sportpszichológusként két szívemhez közel álló területet tudok kombinálni a koordinátori munkámban: sportos közegben dolgozhatok önkéntesekkel, akiknek vissza tudom adni azokat az élményeket, amiket én kaptam ettől a közegtől. Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a csodálatos közösségnek a tagja lehetek és immár junior koordinátorként dolgozhatok a hazai önkénteskultúra fejlesztésén. Az önkéntességet és a koordinátori feladatokat is csak szenvedéllyel és jó csapattal a háttérben lehet sikeresen megoldani, ezért is megtisztelő érzés ide tartozni.”

Koordinátorként első néhány eseményén egyből mélyvízbe került, több nagyobb rendezvényen is ebben az új szerepkörben tevékenykedett. „Az elmúlt időszak eseményei közül a Vivicittát és az ifjúsági műugró Európa-bajnokságot emelném ki. Korábban vettem már részt futóversenyen résztvevőként és önkéntesként is, már csak a koordinátori pozíció hiányzott. Jó volt belelátni a sok feladatba, és örök emlék marad a napfelkelte nézése az önkéntesekkel a Gellért-hegy lábánál. Az ifjúsági műugró Európa-bajnokság volt az első hosszabb eseményem koordinátorként. Rengeteg időm adódott megismerkedni az önkéntesekkel, szervezőkkel, illetve külön élmény volt részt venni a szervezők közötti műugró versenyen is. Nagyon feltöltött az esemény, ahol megtapasztalhattam egyrészről a családias, befogadó légkört, másrészt amiatt a megbecsültség és hála miatt is, amelyben részesülhettem az önkéntesek munkáján keresztül én is.”

Dóri – sok önkénteshez hasonlóan – a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság toborzójára figyelt fel először. „Az az év sok viszontagságot tartalmazott, de az Eb, majd a vizes világbajnokság rengeteg muníciót adott számomra a mindennapi problémák enyhítésére. A vízilabda küzdelmei alatt csapatkísérőként dolgoztam, ez volt az eddigi legnagyobb élményem, nem kis mértékben azért, mert olyan jó önkéntescsapatban dolgozhattam. A Sport-Önként számomra kiszakadás a mindennapokból, de egyben szakmai fejlődés is, leendő sportszervezőként rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjthetek ezekből az eseményekből, miközben egy építő közösség tagja lehetek. Az eddigi koordinátori munkáim megtanítottak arra, hogyan hozzak pillanatok alatt döntéseket, ráadásul belelátok a háttérmunkálatokba is, amelyek mindig is kíváncsivá tettek. Sok olyan önkéntessel ismerkedtem meg, akivel a mindennapokban is találkozom, egy-egy kedves mosollyal biccentünk egymás felé az utcán, vagy akár váltunk néhány szót. Több önkéntes is akkor kezdett nálunk dolgozni, amikor én koordinátorrá váltam, ők sokszor kötődnek hozzám, megírják az élményeiket is nekem, akár együtt dolgozunk, akár nem.”

Nem Dóri az egyetlen, aki egyetemi tanulmányai során is a sportszervezést választotta, hiszen Dani is hasonló döntést hozott középiskola után. „Az egyetem során számos eseményen vettem részt önkéntesként, a Sport-Önkénthez 2024 nyarán kerültem, a strandkézilabda bajnokság négy állomásán is dolgoztam. Annyira megtetszett ez a világ, hogy aktívan kerestem, mikor tudok legközelebb menni, rengeteg rendezvényen vehettem így részt. Az egyesületnél – koordinátorként még inkább – érzem, hogy a mottónk egy: csapatként minden lehetséges. Ezt a jelmondatot próbáltam mindig használni önkéntesként is, koordinátorként, pedig ugyanakkora energiával vetem bele magam ezekbe az eseményekbe. Ez egy izgalmas tanulási folyamat is, a célom pedig az, hogy rendezvényről rendezvényre egyre jobb legyek a pozíciómban.”

A strandkézilabda bajnokság több önkéntesünk kedvenc nyári elfoglaltsága. Eszti a 2023-as Final 4-on kezdett önkénteskedni, de őt is a kézilabda homokos változata fogta meg igazán az elmúlt években. „Önkéntesként már sokféle pozícióban kipróbálhattam magam, ezért amikor megláttam a koordinátori jelentkezési lehetőséget, az első gondolatom az volt: miért ne próbálnám meg? Gyerekkori álmom volt, hogy valamilyen formában a sport világában dolgozhassak, és ez a koordinátori szerep tökéletes lehetőségnek tűnt erre. A legnagyobb tanulság eddig koordinátorként, hogy mennyire fontos a tiszta és egyértelmű, a helyzetnek megfelelő kommunikáció, de a rugalmasság is fontos ebben a szerepkörben. Az első eseményem, a Sárközy Tamás Emléktorna előtt nagyon izgultam, de csupa pozitív élménnyel zártam a rendezvényt. Ezzel a csapattal együtt dolgozni rengeteget ad: feltölt és megtart akkor is, amikor az ember nem a legjobb formájában van. Azóta már sok sportág, számos eseménye van mögöttem, jó, hogy megtapasztalhattam ennyi mindent, ilyen rövid idő alatt. Nagyon élvezem, hogy rengeteg új arccal találkozom, mindig új impulzusok érnek, de a régi emberek is sokszor térnek vissza.” 

Peti Esztihez hasonlóan 2023-ban csatlakozott hozzánk önkéntesként. „2023 márciusában a ,női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjén vettem részt, és már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy egy különleges közösség része lehetek. Ez meghatározó volt számomra, hiszen testközelből tapasztalhattam meg, milyen összetett és felelősségteljes munka zajlik egy sportesemény háttérszervezésében. Azóta számos további alkalommal vállaltam önkéntes feladatokat, és a Sport-Önként színes palettájának köszönhetően több sportágba is betekintést nyerhettem. Minden rendezvény új tapasztalatot jelentett más-más pozíciókban kipróbálva magam, amelyek nemcsak szakmailag, hanem emberileg is formáltak. Már az első alkalmak során végig azt éreztem, hogy számíthatok a koordinátorok segítségére és bizalmára, bármilyen kérdésem vagy bizonytalanságom adódik, ezáltal én is többet tudtam nyújtani számukra a munkámmal. Ez a pozitív élmény és a közösség ereje motivált arra, hogy még aktívabban bekapcsolódjak a szervezet munkájába, és idővel koordinátori szerepet is vállaljak. Kívülről nem mindig látható, hogy egy-egy rendezvény mögött mennyi előkészítő munka, tervezés és problémamegoldás áll. Mindez azonban minden alkalommal megtérül, amikor látjuk az önkéntesek lelkesedését, a sikeresen lebonyolított eseményt és a közös élmény örömét.”

Peti az önkéntesség mellett a koordinátori munkába is nagy elánnal vetette bele magát. Első koordinátori munkám egyből egy nemzetközi esemény volt a női Jégkorong Világbajnokság divízió/I eseménye, ahol első kézből megtapasztalhattam, milyen komoly előkészületi munka van egy-egy rendezvényen. A jégkorongon túl több szigetszentmiklósi kézilabda mérkőzésen vettem részt, ami számomra kiváló lehetőség volt beletanulni a koordinátori szerepkörbe, illetve nemrégiben tértem vissza friss élményekkel a Junior Tollaslabda Európa-bajnokságról. Az eddigi eseményekről mindenképpen kiemelném a kapcsolódást az önkéntesekkel és a személyes fejlődésemet általuk. Minden eseményen új élményekkel gazdagtam, és jobban megismertem a rutinos önkénteseinket, de lehetőségem volt segíteni az újakat, hogy visszatérjenek hozzánk további eseményekre. Igyekszem átadni azt az energiát és szeretetet, bizalmat az önkénteseknek, amiket én is megkaptam korábban a Sport-Önként eseményeken a koordinátoroktól. Már most érzem a szemléletváltoztatást az önkénteskedés iránt, és még inkább igyekszem ezt a gondolkodást továbbadni másoknak, hogy ők is megtapasztalhassák ezt a támogató közeget.”

Te is szívesen találkoznál új koordinátorainkkal? Aktuális eseményeinken őket is elcsípheted.

Nézd meg a legfrisebb sztorikat: