2026.11.01.

A lelkesedés nem megy nyugdíjba – örökifjú önkénteseink történetei
Ahogy a régi táncdal is mondja, nem csak a húszéveseké a világ, a Sport-Önként Egyesületnél pedig mi is hiszünk abban, hogy a rendezvényeken minden korosztály megtalálja a maga feladatát.

Már a kezdetek óta generációk olvasztótégelye egy-egy eseményünk, jövő évre pedig új célt is megfogalmaztunk magunknak: azokat az idősebbeket is szeretnénk megszólítani, akik hisznek az aktív életben és munkájukkal szívesen segítenek különböző sportesemények megvalósításában. Ennek kapcsán megkérdeztük nyugdíjas önkénteseinket, Both Ferencet, Boldizsár Verenát, Bakos Klárát, Magdus Melindát és Kassai Jánost, hogy mi motiválja őket a Sport-Önkéntnél végzett tevékeny munkára.

Feri a 2023-as atlétikai világbajnokságon kezdte önkéntes pályafutását, akkor még aktív katonaként. „Örökre emlékezetes marad számomra az a 10 nap, aminek végén az önkéntes csapat Fair Play-különdíjban részesült. Azt mondják, a csúcson kell abba hagyni, de az elismerés – na meg a megtapasztalt élmények – inkább arra ösztönzött, hogy folytassam ezt a megbecsülésre méltó munkát. Ma már nyugdíjasként bújok időről-időre az önkéntesek elmaradhatatlan formaruhájába és viselem azt büszkén, miközben további felejthetetlen emlékeket gyűjtök, újabb és újabb embereket ismerek meg, hétköznapi és világhírű sportolók munkáját támogatom, megtapasztalom a kulisszatitkokat, átélek örömöket és bánatokat egyaránt…. Összegezve, ma is úgy érzem: jó helyen vagyok! Számítanak rám és én is számítok rátok, köszönöm az elapadhatatlan élményeket.”

Verena szintén körülbelül 3 éve csatlakozott csapatunkhoz, és ő sem tétlenkedett az eltelt időszakban. „Azóta szinte minden adódó alkalmat megragadok az önkénteskedésre. A nyugdíjba vonulásom után sem akartam elszakadni a mozgástól és a pezsgéstől, az önkéntesség pedig tökéletes lehetőséget ad erre. Semmihez sem fogható érzés a rendezvények sűrűjében lenni, támogatni a sportolókat, és látni a sikereiket. Ráadásul a csapattól kapott rengeteg energia és a fiatalos közeg engem is teljesen fitten tart a mindennapokban.”

Klári igazi „régi motoros” közösségünkben, 2018 óta önkénteskedik. „Több dolog is motivál engem és arra sarkall, hogy a csapat része legyek már évek óta. Szeretek másoknak segíteni, új embereket megismerni, barátokra találni. Emellett pedig szívesen tanulok új dolgokat. Nem utolsó sorban a sport szeretete miatt sem kérdés számomra, hogy a célom minél több eseményre eljutni.”

Melinda az élsportolói lét után és az aktív munkával töltött évek után keresett magának elfoglaltságot. „Igazolt sportolóként „ifjabb” koromban szabadidőm jórészét a hétvégi meccsek és az edzések töltötték ki. Amióta nyugdíjas lettem, hirtelen ismét lett szabadidőm és próbáltam magamnak hasznos elfoglaltságot találni. Így akadtam rá tavaly szeptemberben a Sport-Önként Egyesületre, ahol azóta sok új és izgalmas élményt szerezve bepillanthattam az általan nem vagy kevésbé ismert sportágak kulisszáiba is. Emellett egy remek és jól szervezett egyesületben végezhetek ismét hasznos munkát. A sport szeretete pedig nemzedékeken át összeköti az embereket.”

János is a többiekhez hasonlóan nyugdíjasként szabadidejét szerette volna hasznosan eltölteni. „Már aktív dolgozóként is irigykedve figyeltem az önkéntesek tevékenységét, ám munkahelyi elfoglaltságom miatt erre nem tudtam időt szakítani. 2023-ban vonultam nyugdíjba, egy évvel később pedig már egyre nyomasztóbbá vált az otthoni semmittevés, ezért tavaly, év elején megkerestem az egyesületet, önkéntesnek jelentkeztem. Sikerült is, egyre-másra kaptam a szerződéseket. Rögtön magával ragadott, hogy világraszóló dolgok létrejöttében tevékenykedhetek, Európa és a világ legjobb sportolóival testközelből találkozhatok, és a háttérben végzett munkám során a versenyek küzdőterére is léphetek. Egy-egy ilyen esemény zárultával még napokig feldobott hangulatban vagyok, újra fontos embernek érzem magam.  Öröm a felkészült mentorokkal és a lelkes, többségükben fiatal önkéntesekkel együtt dolgozni, akik szükség esetén segítségemre vannak, vagy ha éppen úgy adódik érdeklődve hallgatják a hasonló rendezvényeken szerzett tapasztalataimat. A Sport-Önként honlapját és közösségi média felületeit naponta figyelemmel kísérem azért, hogy újabb jelentkezéseimmel hasonló élmények részese lehessek.”

Nálunk 16 éves kor felett korosztálytól függetlenül kipróbálhatod magad, mindenki megtalálja a saját kedvenc területét. Csatlakozz hozzánk aktuális eseményeinken.

Nézd meg a legfrisebb sztorikat: