Ecker Péter
2021-es Labdarúgó Európa Bajnokságon csöppentem bele az önkénteskedés világába, amely a labdarúgás szeretete, a válogatott teljesítménye, nem mellesleg a jó önkéntes közösség miatt is meghatározó élménnyé vált. Első Sport-Önkéntes eseményemen 2023-ban vettem részt, a női kézilabda Magyar Kupa döntőjén és már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy egy különleges közösség részese lehetek. Ez az élmény […]
Gyömörey Viktória

Voltam már csapatkapitány és labdazsák hordó, voltam legidősebb és legfiatalabb is, így tudom, hogy egy csapat minden egyes tagja egyaránt fontos a sikerek eléréséhez. Hiszek abban, hogy a fejlődéshez az előttünk álló feladatokat és kihívásokat, mint egy lépcsősort, fokról-fokra kell megjárni a következő szint eléréséhez. A sport megtanított a kitartásra, egymás tiszteletére, kreatív gondolkodásra, fegyelemre, […]
Szilágyi Anna

Jelenleg másodéves matematikus hallgató vagyok a Szegedi Tudományegyetemen. Habár nem kifejezetten sportos családból származom, a tanulmányok mellett mindig nagyon fontos szerepet játszott az életemben a testmozgás. Versenyszerűen úsztam és atletizáltam is, de végül a kézilabda lett az igazi szerelem. Pár évvel ezelőtt egy súlyosabb sérülés után nem tudtam folytatni az élsportot, ennek köszönhetően csöppent az […]
Szántó Dániel

Már egészen kicsi korom óta a sport határozza meg az életemet, azon belül is a labdarúgás. Húsz éven át versenyszerűen sportoltam amatőr és félprofi szinten, annak a tudatnak a vezérletével, hogy egyszer profi futballista leszek. Az utóbbi évek súlyosabb sérülései azonban többször az oldalvonalon kívülre kényszerítettek és éreztem, hogy a pörgős, aktív énemet más módon […]
Marton Eszter

Amióta az eszemet tudom, rajongok a sportért: közel tíz évig úsztam, és veszprémi kötődésem révén a kézilabda is hamar a szívemhez nőtt. Bár jelenleg nemzetközi gazdálkodás szakon tanulok, és pénzügy–számviteli területen dolgozom, a sport továbbra is a mindennapjaim része. 2023-ban találkoztam először a Sport-Önkénttel, és azóta számos eseményen vettem részt. Ezek során remek embereket ismerhettem […]
Sárközy Borbála

A sport, azon belül is a kosárlabda, gyermekkorom óta szerves része a mindennapjaimnak, több mint egy hobbi – egy életforma. Ezt az elkötelezettséget ötvözve a pszichológiai tanulmányaimmal, a jövőben sportpszichológusként szeretnék elhelyezkedni. A sportnak köszönhetően rendkívül sokat tanultam a csapatmunkáról, és arról, hogy mennyire fontos egy versenyen az egyéni képességeinket egységként kamatoztatni a siker érdekében. […]
Tóth Veronika

A sport számomra egy olyan világ, amelyben minden érzelmünket megélhetjük. A sportolás és a sportesemények egyszerre hordozzák magukban az élet kihívásait és legboldogabb pillanatait. Kitartás, teljesítmény, adrenalin, közös örömök, felülemelkedés, élmények és közösség – mindez együtt teszi különlegessé ezt a világot. A sport képes összehozni teljesen különböző embereket, és ugyanazon szenvedély mentén életre szóló élményeket […]
Trinyik Flóra

A sport hatéves korom óta része a mindennapjaimnak, 15 évig kézilabdáztam, illetve több más sportágat is kipróbáltam hobbi szinten. A középiskola utolsó évében kezdett el érdekelni, rendezvényszervezés, a sportdiplomácia és a sport szinte minden részterülete. 2018 februárja óta tevékenykedem ebben a világban, önkéntesként is több eseményen megfordultam már. Számomra a Sport-Önként egyet jelent egy olyan […]
Kiss Dóra

A mindennapokban angol–spanyol szakos magántanárként dolgozom. 2022-ben kezdtem önkénteskedni a Sport-Önkéntnél, ami sorsfordító döntésnek bizonyult: a férfi kézilabda Európa-bajnokság és a Vizes VB felejthetetlen élményeket és maradandó barátságokat adtak. A sport gyerekkorom óta része az életemnek, de az önkéntesként szerzett tapasztalatok mutatták meg, hogy mélyebben is szeretnék ezzel a területtel foglalkozni. Csapatkísérőként különleges élmény volt […]
Nikolicza Amanda

Mindennapjaimat az informatika világában töltöm és ennek tökéletes kiegészítése az önkénteskedés. 2022 óta önkénteskedek rendszeresen, ezen alkalmakkal mindig csodáltam a koordinátorok összetett munkáját. Nagy öröm számomra, hogy egy ideje ebben a szerepkörben is megpróbálhatok helyt állni. Mindig kell valami ami kiszakít a mindennapokból, számomra ez a közösség és kihívásokkal teli helyzet az. A sport nagyon […]