„Önkénteskedésre használom a szabadságom”
Október utolsó, november első napjaiban rendezték meg a Tollaslabda Magyar Nemzetközi Bajnokságot, amelyen már negyedik alkalommal segítették önkénteseink a szervezők munkáját. Kis csapatunk Szalóky Boldizsár és Tóth Noémi koordinátoraink vezetésével rengeteg élménnyel gazdagodtak, a rutinos önkéntesek mellett pedig több újoncot is avattunk a Sport-Önként családjában.
„Az önkéntesek a versenyiroda munkáját segítették, illetve vonalbíróként tevékenykedtek, így mondhatjuk, hogy már-már a szokásos közös munka zajlott a Sterbinszky Amália Kézilabda Csarnokban. Az önkéntesek az előkészítéstől a bontásig részt vettek a munkálatokban, a rutin és az újoncok új impulzusai jól kiegészítették egymást, így ismét sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött.” – értékelte Noémi a négynapos eseményt.
Ezen az eseményen először csatlakozott csapatunkhoz Kékesi Viktória, aki nagy rutinnal rendelkezik már önkéntesként. „Az atlétikai világbajnokság óta rengeteg hazai és nemzetközi sporteseményen voltam önkéntes, a Sport-Önkéntnél viszont ez volt az első megbizatásom. Csütörtöktől szombatig dolgoztam a versenyiroda segítőjeként, ami kifejezetten változatos munkának bizonyult, és egészen a bontásig részt vettem a folyamatokban. Mivel a civil foglalkozásomban ülőmunkát végzek, kifejezetten szeretem, hogy a sporteseményeken pörgés van körülöttem. Keresem a feladatokat, sosem tudok egy helyben állni, élvezem, ha van tennivaló.”
Viki számára az önkénteskedés az elmúlt bő egy évben a mindennapok részévé vált. „Az önkéntes pólót felvenni számomra nagy dicsőség. A gyermekem már egyetemista, ő biztosítja számomra a háttérországot, bátorít, hogy minél több rendezvényen vegyek részt. Az éves szabadságomat idén már gyakorlatilag teljes egészében az önkénteskedésre fordítottam, még a nyaralás is kimaradt. Fontos számomra a közösség ereje, az emberi kapcsolatok, ez pedig ezen a rendezvényen kifejezetten érvényesült, volt olyan műszak, ahova hárman voltunk beosztva. Nagy váltás ez az eddigi tapasztalataimhoz képest, hiszen eddig nagyrészt nagyobb létszámú rendezvényeken vettem részt.”
Nem Viki volt az egyetlen, aki először vett részt sporteseményen a Sport-Önként csapatában, Jancsár Patrícia is így önkénteskedett az eseményen. „A Testnevelési Egyetem hallgatójaként kötelező önkéntes órákat gyűjtenünk, így találtam az egyesületre. A tollaslabda eddig ismeretlen terep volt számomra, örültem a lehetőségnek, hogy kipróbálhattam magam. Vonalbíró ugyan végül nem voltam, de a versenyiroda munkájának segítése is színes feladatkörnek bizonyult, a szendvicsek készítése és a vendégek beengedése mellett még a magyar versenyzőket is tudtuk biztatni kicsit.”
A kézilabda Európa-bajnokság előtt még van néhány lehetőség kisebb eseményeinken megismerni közösségünket. Aktuális rendezvényeinkre itt tudsz jelentkezni.
