Menü

Hírek

Egy mosolygós önkéntes mindig dob az önbizalmamon

 

Idén nyáron már túl vagyunk a Champions Swim Series budapesti, illetve a nyíltvízi világkupa balatonfüredi állomásán, de ezzel még nem ért véget a napos évszak úszás terén, hiszen augusztus 20-25. között a Duna Aréna ad otthont a 7. FINA Junior Világbajnokságnak. A magyar juniorválogatott, ifjúsági olimpiai bajnok Berecz Blankát kérdeztük az eseményről.

Július 7-én ért véget az ifjúsági Eb, ahol te szerezted a magyar csapat egyetlen aranyérmét 200m pillangón, ezt mondhatjuk jó előjelnek a vb előtt?

Remélem, hogy igen. Most teljesen más volt a felkészülésem az ifjúsági Európa-bajnokságra, mint korábban. Inkább azon voltunk, hogy minél több versenytapasztalatom legyen és bírjam a sorozatos terhelést. Májustól vettem részt versenyeken, voltam Belgiumban és Franciaországban is, de nem mindenhol tudtam a legjobbat kiúszni magamból, úgyhogy kicsit féltem a kontinensviadaltól. Az országos bajnokságot sem úgy fogtam fel, hogy most mindenképp a 200m pillére kell koncentrálnom, hanem hogy minél több számban elinduljak. Az Eb nagyon fárasztó volt, a délelőtti elődöntőben még könnyedebben mozogtam, de a döntőn már fáradtabb voltam, úgyhogy nagyon örülök, hogy így is sikerült címet védenem ezen a távon.

Mik a céljaid a budapesti ifjúsági világbajnokságon?

A világbajnoki cím az egyetlen, ami még hiányzik a repertoáromból, úgyhogy nagyon motivált vagyok, hogy sikerüljön a dobogó legfelső fokára állnom. Nagy öröm, hogy hazai környezetben versenyezhetünk, így az egész családom már most tűkön ül, hogy láthassanak úszni, és szurkolhassanak nekem, ez is plusz motiváló erő számomra. Egyelőre nem tudom még, hogy milyen számokban indulok. Egyedül a 200 pillangó, ami biztos, ott pedig az a cél, hogy egyéni csúcsot ússzak. Igazából, szerintem csak azzal lenne esélyem az aranyra, úgyhogy most az edzőtáborban is az állóképességjavításon van a hangsúly, a táv második felén szeretnék többet fejlődni addig. Most már egészen stabilan tudom úszni a 2.09 perces időket, de a vébén szeretnék bemenni ’09 alá.

Üzensz valamit az önkénteseknek, akik ott lesznek veletek együtt a Duna Arénában?

Egy mosolygós önkéntes mindig dob az önbizalmamon. Ők szinte az utolsó emberek, akikkel találkozunk egy-egy úszás előtt, úgyhogy tényleg sokat jelent, ha valaki vidáman szól még hozzád pár kedves szót. Emlékszem, amikor 2016-ban Hódmezővásárhelyen rendezték az ifjúsági Európa-bajnokságot, akkor még csak 13 éves voltam, és nagyon sokat segítettek az önkéntesek nekem. Még most is tisztán emlékszem, amikor többen is odajöttek hozzám, hogy: Hajrá Kicsilány! Várom már, hogy most is találkozzam az önkéntesekkel a Duna Arénában.

Ha te is ott szeretnél lenni a legendák születésénél, vagy csak simán imádod az úszást, akkor ne habozz, jelentkezz még ma önkéntesnek a junior úszó világbajnokságra az alábbi linken: https://sportonkent.hu/esemeny/kovetkezo-allomas-junior-uszo-vb/?fbclid=IwAR3lYc36CyeUUgc2ZrzNlkw2-P0E_VcZOHMK4lTVR8omoQrZ71essusa4bU

 

Fotó: MOB

Egy mosolygós önkéntes mindig dob az önbizalmamon