Menü

Hírek

A Fradi-karácsony sem múlhatott el a Sport-Önként nélkül

Mindig külön öröm számunkra, ha önkénteseink egy-egy esemény után lehetőséget kapnak azoknál a sportszervezeteknél, akikkel együtt dolgozunk különféle rendezvényeken. Szász Péter esetében sem volt ez másként, aki idén is a Ferencváros karácsonyi ünnepségének főszereplőjévé lépett elő.

„Tóth Fruzsi keresett meg a lehetőséggel, hogy ebben az évben is engem szeretnének felkérni Mikulásnak. Vele már régóta jó kapcsolatot ápolunk, hiszen eleinte ő volt a kapcsolattartó a Fradi részéről a meccseken, amikre a kezdetektől fogva járok a Sport-Önkénttel. A zöld-fehérek szurkolójaként egyébként is felemelő érzés a kedvenc egyesületemet támogatni, a szurkolóknak szívből mondani, hogy „Hajrá, Fradi!” egy-egy mérkőzés előtt. Még akkor is, ha a jégkorongot valamivel jobban szeretem nézni.” – mesélte Péter, aki már több éve erősíti a csapatunkat, rengeteg eseményünkön segítve a sikeres lebonyolítást.

„Először az evezős masters vb-n voltam önkéntes, ahol felejthetetlen élményeket szereztem, össze is barátkoztam az olasz delegációval. A sport egyébként is szerves része volt az életemnek fiatalkorom óta, főleg a szervezési része állt hozzám közelebb. Akkor egy olyan összetartó csapatot ismerhettem meg, hogy nem volt kérdés, máskor is csatlakozni fogok önkéntesként. Szerencsére azóta eljutottunk odáig, hogy sok eseményen már én segítek az újonnan érkezőknek, ha kérdésük van és ugyanarra a területre vagyunk beosztva.”

Péter egyike azon önkénteseinknek, akik nyugdíj melletti kikapcsolódásként dolgoznak velünk együtt. „Mostanra már különösen azt vallom, hogy az embernek azt kell csinálnia, amiben örömét leli. Nekem ez egy kivételezett helyzet, hiszen megtaláltam a szerelmet az önkénteskedésben, nagy lelkesedéssel végzem el a rám bízott feladatokat. Arra törekszem, hogy ezt a szemléletet a fiatalabb generációnak is át tudjam adni.”

A Fradi-karácsony sem múlhatott el a Sport-Önként nélkül