Menü

Hírek

A családias hangulat tette igazán felejthetetlenné a Tollaslabda Magyar Nemzetközi Bajnokságot

November elején a női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzései mellett a tollaslabda is nagy szerepet kapott a Sport-Önként életében. Idén második alkalommal segítették önkénteseink a Tollaslabda Magyar Nemzetközi Bajnokság szervezőit, ezúttal is nagyban hozzájárulva a sikeres lebonyolításhoz.

„Maroknyi önkéntescsapattal dolgoztunk együtt, tíz-tizenkét ember dolgozott két műszakban az egyhetes rendezvényen, így a végére egy igazán összeszokott társaság lettünk, olajozottan mentek a feladatok.” – mesélte Nótár Nóri, aki Velky Zsófival koordinálta a munkát. „A szervezők részéről folyamatos visszajelzéseket kaptunk az elvégzendő dolgok kapcsán, szerencsére minden elénk kerülő kérdéshez rugalmasan álltak, öröm volt a közös munka.”

Önkénteseink a szokásos versenylebonyolításhoz kapcsolódó feladatokon kívül egy igazán különleges szerepben is kipróbálhatták magukat. „Vonalbírónak lenni igazán izgalmas kihívás volt, de egyben hatalmas felelősség is. Bár a rendezvény családias hangulatú volt, a sportolók mind-mind azért jöttek, hogy bebizonyítsák, ők a legjobbak a mezőnyben. Végig éreztük a feszültséget és a koncentrációt. Külön öröm volt számomra, hogy a döntő során is én segíthettem a szervezők munkáját a vonal mellől.” – mondta László Bálint, aki tavaly kezdett egyesületünknél önkénteskedni.

„Tavaly egy nappal a tizenhatodik születésnapom után már az úszó világkupán találtam magam. Annyira magával ragadott ez a világ, hogy azóta számos eseményre mentem már el, egyiket sem bántam meg. Jártam már Fradi-meccsen, kézilabdás eseményeken, de nyáron a vízilabda, a kosárlabda és a strandkézilabda is bekerült a repertoárba. A tollas szintén új élmény volt számomra, viszont biztos vagyok benne, hogy máskor is jelentkezni fogok, ha lesz erre lehetőség.” – mosolygott.

A családias hangulat tette igazán felejthetetlenné a Tollaslabda Magyar Nemzetközi Bajnokságot