Menü

Események

Vízilabda BENU Magyar Kupa 2020 - folytatódik és zárul

A tervek szerint szeptember utolsó hétvégéjén lejátsszák a férfi Vízilabda BENU Magyar Kupa hátralévő mérkőzéseit. Várunk szeretettel az éremcsatákra. 

A szervezők tájékoztatása alapján szombaton az elődöntőket, vasárnap pedig az éremcsatákat rendezik. Várhatóan mindkét napon ezek előtt a métkőzések előtt bonyolítják le a korábban elmaradt masters küzdelmeket. 

A jelentkezésnél megadott időpontok tájékoztató jellegűek, változás lehetséges a mérkőzések időpontjait és így az önkéntesmunka kezdését illetően!

A szervezők az önkénteseknek szendvicset és vizet biztosítanak, ruházatot azonban nem. 

Közösségi szolgálatot igazolunk.

A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el.

Kérjük, hogy jelentkezéskor jól gondold át, hogy valóban tudod-e vállalni az eseményen való részvételt, és ennek a felelősségnek tudatában hozd meg döntésedet, mert az utolsó pillanatokban történő visszamondások megnehezítik a szervezőbizottság, illetve önkéntestársaid munkáját. Ha mégis valami közbejön, és nem tudsz eljönni, akkor minden esetben minél gyorsabban értesíts bennünket, hogy egy másik önkéntesnek adhassunk lehetőséget, és pótolhassunk téged.

Vízilabda BENU Magyar Kupa 2020  - folytatódik és zárul

Időpont:

2020. szeptember 26 - 27.

Helyszín:

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

Jelentkezési feltétel:

2020. szeptember 25-ig töltsd be a 16. életévedet. 

 

Jelentkezési határidő:

2020. szeptember 18., péntek 20:00

A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el!

Események és időpontok:

2020. szeptember 26., szombat, 1. nap: versenynap

2020. szeptember 27., vasárnap, 2. nap: versenynap

Jelentkezési módja:

Regisztrálj az oldalunkon, töltsd ki az adatlapod, majd jelentkezz az eseményre az események fül alatt és legyél önkéntes!