Menü

Hírek

Vízilabdával zártuk a nyarat

Ahogyan a nyár egyik első eseményének, úgy az utolsónak is a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda adott otthont, ám ezúttal a felnőtteken kívül U20-as női válogatottunk is megmutatta magát a nagyközönségnek. Az atlétikai világbajnokság utáni első eseményünkről Nótár Nórit és Kováts Sárit kérdeztük.

„Egyszerre került megrendezésre a Héraklész női U20 nemzetközi torna, valamint a BENU Férfi Magyar Kupa négyes döntő. Lelkes, 20 fős csapattal kezdtük meg csütörtökön a helyszíni munkát, amely létszám a hétvégére megduplázódott, közel ötven önkéntes tartott velünk szombaton és vasárnap. A női csapatokat mindenben segítették a csapatkísérőink, emellett pedig versenylebonyolítás, zászlózás, logisztika, VIP, tiszteletjegy, média, szurkolói és jolly joker területeken próbálhatták ki magukat önkénteseink. Egy nagyon jó hangulatú eseményt tudhatunk magunk mögött, ami úgy gondolom, kellően megadta az alapot a folytatáshoz, a többi őszi eseményünkre.” – értékelte Nóri a rendezvényt.

Sári a tavalyi vizes világbajnokság után idén már nem a közösségi szolgálat óraszámai, hanem a társaság és az élmények miatt tért vissza oda, ahol minden elkezdődött. „Nagy kihívás volt mind az önkéntesek, mind a koordinátorok számára, hogy szinte azonnal az atlétikai világbajnokság után ugrottunk fejest ebbe az eseménybe, de csapatként könnyedén túllendültünk a holtpontokon. Nagy örömmel töltött el, hogy ezúttal a versenylebonyolítás területén tevékenykedhettem, hiszen ez egy nagy álmom volt, tavaly óta. Bár akkor volt bennem egy kis csalódás, hogy a szurkolói területre osztottak be, végül ott is nagyon jól éreztem magam és annyira magával ragadott a jó hangulat, hogy azóta is próbálok minél több rendezvényen részt venni.”

Sári számára az egyik legnagyobb élmény, hogy közel kerülhet a sportolókhoz, nagyban hozzájárul az ő problémamentes versenyzésükhöz. „Az elmúlt rendezvényeken egyre többször vettük észre azt, mennyire hálásak a versenyzők azért, amit mi hozzáteszünk az eseményhez. Mindig volt egy-két jó szavuk, udvariasak voltak velünk. A kisebb rendezvényeken, mint ez a két torna is volt, a legnagyobb élmény az önkéntes központ családias hangulata. Rengeteg a régi ismerős, akikkel jókat lehet beszélgetni, már emiatt is megéri a Sport-Önként közösség tagjának lenni.”

Te is szeretnél a Sport-Önként családjához tartozni? Jelentkezz aktuális eseményeinkre!

Vízilabdával zártuk a nyarat