Menü

Hírek

Sport-Önként pólóban – Právics Flóra

Jubileumi cikksorozatunk első részében már olvashattatok az alapításunkról és arról a három emberről, aki magára vállalta az ötlet megvalósítását. Van azonban még egy olyan ember, aki az egyesület megalakulása óta tevékenykedik koordinátorként a Sport-Önkéntben. Koordinátori bemutatkozóink következő interjúalanya Právics Flóra.

Flóra – ahogyan minden koordinátorunk – önkéntesként kezdte pályafutását, a 2013-as U19-es férfi kézilabda vb-n esett át a tűzkeresztségen. „Kriszta (Deák Krisztina, egyesületünk alelnöke) említette a lehetőséget, őt már gyerekkorom óta ismertem, ő volt az általános iskolai testnevelés tanárom. Ő tudta rólam, hogy a sportban képzelem el az életemet, ez pedig egy jó eseménynek bizonyult arra, hogy belássak a kulisszák mögé. Bár önkéntes voltam, kiemelt szerepet kaptam a többiek mellett, a 2014-es vízilabda Európa-bajnokságon pedig már Krisztát segítettem az önkéntesek koordinálásában – akkor még nem hivatalos koordinátorként. Nem is csoda, hogy a Sport-Önként alapításához szükséges aláírások közül is az enyém lett az egyik.”

A csaknem tíz év alatt rengeteg eseményen volt Flóra is koordinátor, így nem csoda, ha nehézségekbe ütközött, amikor egy kedvenc eseményt kellett kiválasztania. Végül egészen 2016-ig ugrottunk vissza, a strandkézilabda világbajnokságig. „Az volt az első nagy eseményem önkéntes koordinátorként, így rendesen bennem is volt a drukk. Szerencsére az önkéntesek és a szervezőbizottság is fantasztikus volt, nem volt kérdés, hogy sikeres rendezvényt tudhatunk majd magunk mögött. Az utolsó nap azonban leszakadt az ég, a pálya pedig játékra alkalmatlan állapotba került. Természetesen nem ijedtünk meg, az önkéntesek és a szervezők segítettek a friss homok leterítésében, de olyan is volt, aki pohárral merte a vizet az elázott pályáról. Jó kis csapatépítővel készülhettünk a döntőre. Talán emiatt is maradt meg a kézilabda ennyire jelentősnek az események sorában, a Final 4-ok is mind-mind különleges helyet foglalnak el a szívemben.”

Flóra 2022-ben költözött Dániába a férjével, ez pedig a Sport-Önkénthez való kötődését is átalakította. „Amikor elmondtam a vezetőknek, hogy külföldre költözöm, arra számítottam, hogy ezzel a Sport-Önként koordinátora sem leszek többé. Aztán jött a belső koordinátori képzés gondolata, Krisztával pedig belevetettük magunkat a tervezésbe. Látni azt, hogy az évek során mennyi tudás felhalmozódott a szervezetben, miközben az újonnan érkező koordinátorok is mindig hoznak valami új impulzust, inspiráló volt és új motivációt adott nekem is. Persze azért a rendezvények sem maradhatnak ki. Bár egy-egy Fradi meccsre nem tudok hazajönni, a hosszabb eseményeken igyekszem a csapat hasznos tagja maradni. Jólesik, hogy sokan mentorként tekintenek rám, bár az igazság az, hogy én is mindenkitől rengeteget tanulok.”

Flóra legutóbb decemberben járt Magyarországon, akkor a női kézilabda Eb koordinátori csapatát erősítette, de ha szerencsések vagytok, elcsíphetitek őt valamelyik következő eseményünkön is.

Sport-Önként pólóban – Právics Flóra