Menü

Hírek

Nyakunkon a budapesti vívó-világbajnokság

1959, 1975, 1991 és 2013 után, ötödik alkalommal rendezhet Budapest vívó világbajnokságot, ahol a világ legjobb vívói már a 2020-as tokiói olimpiára kvalifikálhatnak. A BOK csarnokba így több mint 1100 sportoló érkezik, hogy a kilenc napos viadalon megtöltsék szurkolókkal a helyszín lelátóit. A Sport-Önként Egyesület pedig ismét lehetőséget kapott, hogy egy kiemelt világeseményen bizonyítsa, önkéntesellátásban érdemes ránk támaszkodni.

A július 15-23. között zajló versenyen a magyar válogatottnak óriási előnyt jelenthet, hogy hazai környezetben, lelkes szurkolók előtt léphetnek pástra, és a jól sikerült düsseldorfi Európa-bajnokság után bizakodhatunk, hogy válogatottunkból többen is megváltják jegyüket Tokióba. A kontinensbajnokságról két-két ezüstöt és bronzot sikerült elhozni, ebből három érmet csapatversenyben (férfi és női kard – ezüst, férfi párbajtőr – bronz), egyet pedig egyéniben (Márton Anna, kard – bronz) nyertünk.

Most az önkénteseink is átélhetik, hogy milyen részese lenni egy vívóversenynek, érezni milyen is a méltán híres „vívó család” tagjának lenni. A budapesti FIE vívó világbajnokság szervezői felejthetetlen látványt, a szurkolókat „beszippantó" szórakoztatást ígérnek. A vb hivatalos kampányfilmje a következő linken elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=ytxeRWuLhsA

A budapesti vb-n nekik szurkolhatunk:

Férfi tőr: Dósa Dániel, Mészáros Tamás, Mátyás Bálint, Németh András

Női tőr: Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida

Férfi párbajtőr: Koch Máté, Siklósi Gergely, Rédli András, Nagy Dávid (egyéni), Berta Dániel (csapat)

Női párbajtőr: Budai Dorina, Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga

Férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád

Női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Mikulik Júlia (egyéni), László Luca (csapat)

Ha ott lesztek az eseményen, arra biztatunk, hogy készítsetek fotókat. Ha megosztjátok azokat a közösségi média felületeken, akkor használjátok a #sportonkencsalad hessteget, hogy kikerüljetek a Sport-Önként hivatalos oldalára is. Mutassuk meg, hogy önkéntesnek lenni jó!

Nyakunkon a budapesti vívó-világbajnokság