Debrecenbe kéne menni... – Norvégia ellen kezdődtek a női kézilabda EHF Euro Cup küzdelmei
Női kézilabda-válogatottunk már az EHF EURO CUP első fordulójában megkapta az egyik legnehezebb feladatot, hiszen hazánk legjobbjai a címvédő Norvégiával csaptak össze Debrecenben. A jövő évi női Európa-bajnokság egyik házigazdáiként ugyan selejtezőt nem kell játszanunk, a címvédővel és a társrendezőkkel azonban lehetőség van az erőpróbákra. Bár a lányoknak ezúttal nem sikerült kiharcolni a győzelmet, önkénteseink így is újabb élményekkel gazdagodtak, melyekről nekünk is beszámoltak.
„Örültem, hogy ismét Szalóky Boldizsárral, a strandkézilabda után immár a teremben is megtapasztalhattam az egyik kedvenc sportágam lebonyolításának kihívásait.” – kezdte élménybeszámolóját Nagy Szabolcs. – „A nyári időszakhoz képest magamon is nagy fejlődést figyeltem meg, illetve sokkal nagyobb önállóságot is kaptam mind az előkészítésben, mind a helyszíni munkában. A rutinos önkéntesek voltak a legfőbb támaszaink, de természetesen mindenki kiemelkedően teljesített a saját területén.”
Önkénteseink elszántságát mutatja, hogy többen Budapestről érkeztek vonattal a helyszínre. Köztük volt Lengyel Ildi is, aki a tavalyi vizes világbajnokság óta szinte minden eseményünkön a csapatunk tagja volt. „A tavalyi Giro d’Italia magyarországi szakaszai után nem lehetett kérdés, hogy az önkénteskedést nekem találták ki. Bár a Sport-Önként mellett több más szervezettel is dolgoztam már együtt, legtöbbször azokkal a társakkal szervezkedünk együtt, akikkel itt találkoztam. Az elmúlt egy évben kialakult egy olyan társaság, amely az események mellett a magánéletben is segíti egymást, mindig van egymáshoz egy-két jó szavunk.”
Ildiék társasága sok szempontból reprezentálja a Sport-Önként összetételét is, hiszen a 17 éves középiskolástól a nyugdíjasokig mindenki képviselteti magát. „Érdekes, ahogyan mindenki valami mással járul hozzá a közösséghez, ott segítjük egymást, ahol tudjuk. Sokszor jelentkezünk együtt eseményekre, még akkor is, ha nem egy területre. A közös utazás ezen az eseményen sem maradt el, ráadásul új feladatkörben, a marketing területén próbálhattam ki magam, a jövő évi női Európa-bajnokságot népszerűsítve. Jó volt látni, ahogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt csillogó szemmel pózoltak a technológiának köszönhetően válogatott játékosainkkal, mi pedig ebből merítettünk motivációt.”
A női válogatott után a férfiak játszanak felkészülési mérkőzéseket a közeljövőben, Szegeden és Békéscsabán is a Sport-Önként csapatával zajlanak majd a találkozók.
